Rólunk

Rólunk

Üdvözlünk

Történetünket kezdjük kicsit az elején, 

  • hogy miért pont pénzügy❔

  • hogyan keveredtünk ide❔

  • mi is a célunk❔

  • mi a víziónk❔

 

Miért pont a pénzügy❔

 

Egy fiatal pár vagyunk, akik az egyetemen ismerkedtünk meg egy rendezvénysorozat által. Tele volt kihívásokkal, és olyan feladatokkal, melyeket a semmiből kellett a csapatnak kitalálnia, majd kreatívan prezentálnia. Témakörökből kb 20 volt, mind eltérő. 15 főnek kellett 3 hónapon át minden nap szorosan együtt működnie, úgy hogy talán még előtte nem ismerték egymást. Ebből barátságok és szerelem is született :)…

Ahogy visszatekintünk az elmúlt évekre sok mindent megtanultunk az egyetemen, főként azt, hogy minél több új dologban próbáljuk ki magunkat, annál jobban megismerjük mire vagyunk képesek és körvonalazódik mivel akarunk foglalkozni. Azért nem titok, hogy az egyetemisták 70%-a ugyan elvégez egy vagy több szakot is, de nem abban helyezkedik el, mert nem is szereti, vagy a piaci lehetőségek (fizetés, környezet) nem megfelelő az adott szakmában. Mi sem voltunk ezzel másképp.

 

Hogyan keveredtünk ide❔

 

Eljött az idő és elkezdtünk dolgozni, mint a felnőtt emberek, bevásoltunk, befizettük a csekkeket. Kész is a felnőtt a élet. 

Egyszerű az egyenlet Felnőtt ember = munka (pénzkeresés) – [bevásárlás + számlák fizetése]

 

🚫De ez nem így van!🚫

 

Mivel vannak céljaink ezért ezekkel is foglalkozni kell, de nem ez a szakmánk, azt se tudjuk, hogy a google keresőbe mit írjunk be, hisz csak akkor a barátunk, ha tudjuk a kulcsszavakat…

Ekkor kerestünk egy szakembert, akivel átbeszéltünk mindent, nem egy témát… mindent ❕

Ez azért fontos, mert nem két kérdés után dugott az orrunk alá egy szerződést, amiről elhisszük, hogy jó lesz, hanem kitárgyaltuk, hogy magánemberként:

  1. milyen a helyzetünk most

  2. mik a céljaink most, a közeljövőben, később és hosszú távon.

  3. mikor akarjuk elérni ezeket a célokat

  4. elkezdtünk-e már felkészülni ezekre?

Természetesen kevés választ tudtunk adni csipőből, de Ő azért jött, hogy megtaláljuk közösen a válaszokat, hogy mi mit szeretnénk és mennyire szeretnénk ❕

Itt jött az életünkbe a fordulópont, hogy ha ezekről már tudnánk, ha szüleink is részesültek volna ilyen szolgáltatásban, talán máshogy kezdtük volna meg az életünk és nem felnőtt fejjel tanulunk meg olyan dolgokat, amit már kisiskolásként tudnunk kellene.

Mivel a múlton nem lehet változtatni, ezért döntöttünk, mi változtatunk az életünkön és elérjük a kitűzött céljainkat!

Aztán lett érdekes a dolog, mert ez jó érzés volt, de mindketten éreztük valami hiányzik az életünkből. Ahhoz képest, hogy mit tanultunk középiskolában, majd egyetemen, mindketten olyan munkahelyen helyezkedtünk el, ahol emberekkel foglalkozunk, de valami nem jó. Közben pedig piszkálta az agyunkat, hogy miért nem tudunk válaszolni a saját életünkkel kapcsolatos kérdések 80%-ra, miért nem ❔❔❔

Ezért a tanácsadónkat faggattuk, milyenek az emberek? mit tapasztal? hogy gondolkodnak? mennyire veszik komolyan a saját elhatározottságukat? A Válaszok megdöbbentőek voltak.

Nem is volt kérdés számunkra, és egy cseppet sem gondolkodtunk azon, hogy elkezdtünk élni egy olyan tudatos életet, amiben részesíteni szeretnénk másokat is.

Ez nem egy szekta, ez a pénzről szól, ma már minden a pénzről szól!

Mit is takar ez pontosan? Csak azt, hogy senki sem két szép szemért, mosolyért vagy reményért dolgozik, vagy kér segítséget mástól, hanem mindennek meg van az ára.

De mi is az ami fontos a pénz mellett? Amitől több pénzük is lehet, vagy több maradhat a zsebünkben (hiszen ez egy nagyon is sarkalatos dolog). A válasz a tudás!

Mi azért kezdtünk el ebben a szakmában dolgozni, mert az emberek többsége önhibájukon kívül tudatlanok. Ezzel senkit nem szólunk le talán, hisz mi is idetartoztunk. Ha nincs meg az eszköz, akkor hogyan tudnék élni vele, ez ilyen egyszerű.

Ma Magyarországon és a világban mindenhol, aki rendelkezik egy jó és minőségi munkát végző pénzügyi tanácsadóval, az tud! és itt a tudás= pénz ❕

 

Mert a helyes egyenlet talán inkább így néz ki:

 

Felelősségteljes felnőtt ember= jövedelem – [életszínvonal kiadások] + kiadásokon való spórolás + előre gondolkodás

 

(Három a kettő ellen, nem is olyan rossz💸😉)

 

Mi a célunk ❔

 

Arra tettük fel az életünket és teremtettük meg a hivatásunkat, hogy tájékoztassuk az embereket, ezzel elősegítve a pénzügyileg tudatos gondolkodást, a kiadásaikon való spórolást és életszínvonaluk javítását.

Mondhatjuk, hogy szerencsések vagyunk, mert független tanácsadóként naponta ismerhetünk meg több embert, családot, elképzelést; és segíthetjük hozzá az igényeihez passzoló élethez. Ezzel pedig nem csak szakmai kapcsolatok születnek hanem nagyon sok esetben barátságok is.

 

Mi a víziónk ❔

 

Összefoglalva tehát, azért kezdtünk el a pénzügyekkel foglalkozni, hogy a magyar pénzügyi kultúrát segítsük elő és teremtsük meg, olyan dolgozni vágyó ambiciózus fiatalokkal, mint amilyenek mi is vagyunk: tele élettel, hogy teremtsünk közösen egy olyan világot, ahol nem a társaságok határozzák meg az emberek életét, hanem ezek az emberek, Ti, válasszatok és a társaságok vannak értetek és nem fordítva.

Mert számunkra fontos, hogy ne egy életre szóló hitel, hanem egy életre szóló tervezés a cél eléréséhez határozza meg az életed, amit te választasz magadnak ❕

Ez a mi kis történetünk, amelyben élünk és tevékenykedünk, hogy minden ember megkaphassa azt az életet, amit elképzelt magának és családjának.

A Szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Olvasd el ezeket is

No Related Post